A Heti Válasz méltóképpen ünnepli a Jeti Válasz érkezését:
Minden jel szerint van Wallis-pénz az Uj Péter által alapított, májusban induló hírportál mögött, ám korai lenne Bajnai Gordon média-zászlóshajójaként tekinteni a kísérletre – derül ki a csütörtökön utcára kerülő Heti Válaszból. Májusban indul az egykori Index-főszerkesztő Uj Péter egyelőre nevenincs hírportálja – mely a jópofának szánt hirdetés szerint a jetivalasz.hu címre van bejegyezve –, de már most nagyobb kavarodást okozott, mint az Index és az Origo babérjaira időnként rá-rátörő, kivétel nélkül kudarccal végződött múltbeli kísérletek. Egykori kollégái szerint ha valakinek sikerülni fog a lehetetlen, az csakis Uj Péter lesz. Egyrészt a volt munkatársak miatt, akikből máris tucatnyit csábított át új vállalkozásához: az utóbbi hetekben olyan húzónevek mondtak fel az Indexnél, mint az Uj Péter 2011 végi távozása utáni főszerkesztő Mészáros Zsófi, Vajda Gábor és Haszán Zoltán főszerkesztő-helyettesek, valamint a Riszpekt Ház című parlamenti közvetítések arcai, Tamás Bence Gáspár és Plankó Gergő. A médiapiac belterjes ügyei aligha érdekelnék a közvéleményt, ha e folyamatok függetlenek lennének a politikától – ám aki egy évvel a választások előtt pénzt ad online lapra, annak jó eséllyel céljai is vannak vele. Az iparágban tényként kezelik, hogy az erre az évre százmillió forinttal bíró vállalkozás „szponzorai" között előkelő helyet foglal el a Wallis-tulajdonos Veres Tibor – ezt a feltételezést kérdésünkre határozottan Uj Péter sem cáfolja. Az átkosban Moszkvában közgázt végzett, ma a tíz leggazdagabb magyar között lévő Veres cégének a 2000-es években mutatóba voltak kapcsolódási pontjai a jobboldal felé, ám a Wallist egyértelműen a baloldalra szokás sorolni. A Bajnai-csapatnak kézenfekvő beállni az új portál mögé, hiszen a Wallis 2002-től három évig már dolgozott Uj Péterékkel. A dotcomlufi kidurranása után a pénzügyileg padlón lévő Indexet a Veres-cég 170 milliós ajánlata mentette meg a csődtől, Wallis-vezérigazgatóként pedig nem más tárgyalta le a vételt, mint Bajnai Gordon (továbbá a projektbe betársuló Kóka János). Az ügy további részletei, valamint az, hogy ennek ellenére miért lenne elhamarkodott Bajnai média-szárnypróbálgatásaként tekinteni az Uj-projektre, kiderül a március 21-én megjelenő Heti Válaszból, amely aznaptól a Digitalstandon keresztül is megvásárolható.